Információk

 

A Zemplén 700 egy “bármikor” teljesíthető instant túra, mely a Zempléni-hegység 23 darab 700 méternél magasabb csúcsait járja be. Teljesíthető egyben, ekkor kb. 70 km-es a teljes táv, illetve 3 részre osztva, egy 9 csúcsot érintő kb. 30 km-es, egy szintén 9 csúcsot érintő kb. 32 km-es és egy 5 csúcsot érintő kb. 17 km-es szakaszra bontva. A túra nem csak jelzett turistautakon halad, hanem jelzetlen erdészeti utakat és ösvényeket is érint, ezért nagyon fontos a megfelelő tájékozódási ismeret és képesség. A teljesítést a GeoGo alkalmazás segítségével, okostelefonnal kell igazolni.

A teljes kb. 70 km-es táv csak felkészült, gyakorlott túrázóknak és futóknak ajánlott!

A túrákon mindenki saját felelősségére indul és vesz részt. 18 éven aluliak csak nagykorú kíséretével teljesíthetik a távot. Minden résztvevő elfogadja és tudomásul veszi, hogy a szervezők a túrán bekövetkezett balesetért, a résztvevő személyek egészségkárosodásáért, bármilyen sérülésért nem felelnek, a túrával összefüggésben bekövetkezett káresemény miatt kártérítésre nem kötelezhetők. A nevezéssel minden résztvevő elfogadja a szabályzatban foglaltakat. Ezzel elismeri, hogy mindenki a saját felelősségére indul, egészségi állapota, felszerelése megfelel a részvételhez. Indulás előtt a résztvevő köteles tájékozódni az aktuális erdőlátogatási korlátozásokról!

Teljesítési információk:

A teljesítés igazolása okostelefonnal, a GeoGo alkalmazással történik. A GeoGo futhat böngészőben, de ehhez állandó mobil internet kapcsolat szükséges, ami a zempléni hegyek között legtöbb helyen nincs, így ez a módszer nem ajánlott. A teljesítéshez azonban nem feltétel a mobil internet, mivel az okostelefonon a telepített GeoGo alkalmazással GPS helymeghatározással offline is igazolhatjuk az ellenőrzőpontokat, azonban a túra adatainak letöltéséhez és a teljesítés feltöltéséhez szükséges később az internetes kapcsolat. Az online teljesítés előnye, hogy az aktuális teljesítők a GeoGo oldalán élőben követhetők. Fontos, hogy a lemerült mobiltelefon miatti ellenőrzőpont kihagyás utólag nem pótolható, más igazolást nem fogadunk el, a teljesítés sikertelen lesz!

A csúcsokat tetszőleges útvonalon és sorrendben lehet felkeresni, a javasolt útvonal és ellenőrzőpontok sorrendje nem kötelező.

Bővebb információ a GeoGo teljesítés lépéseiről, telepítési és technikai információkról: geogo.hu/info

Nem szükséges előre megadni, hogy futóként vagy túrázóként kívánod teljesíteni, ugyanis a GeoGo alkalmazás automatikusan futóként regisztrálja a min. 6 km/h átlagsebességnél gyorsabb teljesítőket.

Díjazás:

1. A GeoGo oldalán a sikeres teljesítést követően a teljesítői listáról ingyenes oklevél tölthető le, és/vagy
2. A Zemplén 700-as csúcsai TELJES ÚTVONAL egyszerre teljesítésekor 3500 Ft-ért technikai póló rendelhető a teljesítés igazolása után (+ szállítási költség). A három különálló szakasz teljesítéséért nem rendelhetó póló! (Megértéseteket köszönjük!)

Egyéb információ:

Felhívjuk a figyelmet, hogy a túra teljesen önellátó, a szükséges felszerelésről, frissítésről, ellátásról mindenkinek maagának kell gondoskodnia!

További információkért keress minket emailben, telefonon vagy a Facebook oldalunkon: Zemplén 700

Javasolt felszerelés:

– okostelefon
– 1-2 liter folyadék (víz, izotóniás ital, stb)
– energiapótlás (szendvics, csokoládé, energiaszelet, gél, stb)
– fejlámpa
– powerbank
– izolációs fólia
– időjárásnak megfelelő túra/futó ruházat

Bővebb információ a távokkal és teljesítés indításával kapcsolatban a távok oldalain érhető el.